A munkahelyi közösségek ereje nem csupán a szakmai együttműködésben, hanem az emberi kapcsolatokban is rejlik. Egy olyan esemény, mint egy Nemzetközi Főzőverseny, lehetőséget teremt arra, hogy a munkatársak új oldalról ismerjék meg egymást: a konyhán keresztül. Az étel ugyanis több, mint táplálék – kultúra, emlék, hagyomány és szeretet találkozása.
Nemzetközi szervezésű versenyünkön külföldi barátaink is részt vettek, összesen 9 csapat főzött különböző ételeket.
A verseny formája játékos és kreatív, ugyanakkor mélyebb célokat is szolgál: közösségépítést, nyitottságot, elfogadást. A résztvevők nemcsak főznek, hanem megosztanak: ízeket, recepteket, mosolyokat. A tálalás, a történetek, a nemzeti díszítések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a konyha egyfajta kulturális színpaddá váljon.
A verseny végén az ételeket, egy három főből álló zsűri kóstolta és pontozta. Az összes csapatnak kis ajándékkal kedveskedtek kollégáink, illetve frissítőkkel.
Egy nagyon eredményes és jó hangulatban teli délelőttöt tölthettünk együtt, reméljük jövőre is találkozunk!
Ezúton is szeretnénk megköszönni a Kölyök Kft- nek a húsáru biztosítását.




